A brémai muzsikusok svábul

A brémai muzsikusok svábul

Etyszer var ety emper. Mek neki asz èzlje. Old folt màr asz oarmi szamàr. Hot niht mèr erö khopt dolkoszni. Und trum hot az emper neki kàjne ennifalo kèm. Fokok mekhalni, hot asz èzl tàjnkt,und lieba akart lenni Musikus Brèmàba. Na, iszt elindult. Hot kszèn a stoszn à kutya. Na, voz iz mit tier? Hot asz èzl kfrogt. Vil màjn gaszda mir jol fejpe fàgni, hoty döklök mek. À mol hob i kslofn mikor tyött a petyàr und fitte a kaszda gèldjèt. Na khum mit metyünk Brèmàba muszik mohn..A hund mente fele. À mol hom szi kszèn à khoc. Stoark nyafajkott asz. Varum? Hot asz èzl kfrogt. Hob khà fogam penne a szàmpa. A mauz mekette a sajt. Und a vàjb mek vil mi a födörpe nyomni, vo fiel fisz fan penne. Tyere mi kèn musikalni nah Brèmen. Und isz kaunga. A khoc. Felük.

Válj nem akarta fulladni. Tán hom ti tràj ety kàukas kszèn. Hát voz hoszt tu? Kèrdesz asz èzl.Khummt ta fendèg. Hom oli hunga. Engem volln szi a faszèkba pedukni, khohn, und mekenni.Khum mit uns, metyünk musik mohn a kroszi fàrospa. Und mentek zuszam. Iszt noht kvoan. Hom ti a hàsziko kszèn. Peene ègett a liht. Trin ültek fil csafargo, und a petyàr. Er vàr a fönök. Az èzl puklijàra màszta a hund, trauf mek a khoc, a khocra mek a kàukas. Szo hom szi ràjnksàut asz aplak. A csafargòk, und ta petyàr làttak a fier. Szin f srokn. Tu libe kàut! Kiapàltak, Und petojtak. A gatyàpa. Kiszalatt oli a svoarci voldba.

A fier szin ràjnkaunga a hasziko. A tis folt foll mit ennifalo. Olles hom szi mekett. Asztàn f làng lettek. T èzl fekütte a tràtya dompra, A kàukas a pàmra repülte. T hund a türhosz, a khoc mek asz àufnra, To isz t osn noh melek.A voldba a csafargok összetyöttek. Ter föcsafargo, a petyar hot kszokt: àni musz kukucskalni, Ver iszt penne a hàsziko. Ety mente. Penne màr tunkl folt. Pemente. A khoc hot szàjn ksziht mekkarmolt. Szalatt ràuz, ova t hund a vàdlipa harapta. Drauszn mek asz èzl pelerukta. Asz oarsàpa. T kàukas mek kiapàlta Kukurikuuuuu! Iszt klaufn. Hot kszokt a töppi csafargo: Jesszusz Maria! Ott lak ety hexe. Fujta a kszihtompa,und hot mi kroct . A türnèl mek ety mau a picskàfal szurkàl a vàdlit.Tràuzn mek sekkpe ruk ety, mit zvà làbattal. Asz sziha ety svoarci bebec. Und àjni sràjt, hoty musz aungszt hom. T csafargok, und t föpetyar szin soha fisszamentek. A fier se hasza. Hom sàjn klèpt a hàsziko.

Weimper Ferenc

Morbus Hungaricus vagyis a TBC pusztítása, egy soroksári sváb családon keresztül bemutatva

Morbus Hungaricus vagyis a TBC pusztítása, egy soroksári sváb családon keresztül bemutatva:

Nemrég valaki feltette a Guten Morgen Soroksár facebook csoportba az 1900-as évek elejéről Puchele András bíró fotóját aki az egyik őse volt. (lásd a képen)

Az én családfámban is szerepel egy Puchele Magdolna akinek apja Puchele Pál az én ősapám az 1800-as évek elejéről, és akár a képen szereplő bíróval rokonok is lehetettnek. Az ős keresés, és az anyakönyvi kutatások során azonban a Puchele família egy szörnyű fájdalmára bukkantam.

A XIX-XX. század fordulóján a családokba jellemző volt az átlagosan 6-8 gyermek amely csak a század 30-40-es éveiben csökkent 3-4 utódra. A magas gyerekszám azonban nagyon sok csecsemő, és gyermek halállal is járt. Csecsemők esetén a halálokok között leggyakoribb a veleszületett gyengeség, vagy a gyomorhurut jelezve a nélkülözést, és a nem megfelelő táplálást.

A népesség növekedése így is robbanásszerű volt,s már egyre többen nem a földművelésből éltek meg. Sok volt persze a soroksári napszámos – azok a földnélküliek, akik mezőgazdasági munkát végeztek – de egyre több a fegyvergyári munkás, asztalos, ács, kőműves segéd jelezve az iparosodást, és a főváros robbanásszerű fejlődésének igényeihez való igazodást.

Sajnos azonban a nyomor jeleit a anyakönyvek több adatából is látni lehet! Ezt mutatja, hogy a ma is meglévő kis sváb parasztházban - az íratok szerint - három testvér együtt élt a házastársával, és gyermekeivel. Ugyan ezt jelzi, amikor egy családon belül az anyakönyveket egymás mellé tesszük, és döbbenten látjuk, hogy a Morbus Hungaricusnak becézett tüdőgümőkor (TBC) mekkora pusztítást vitt véghez, és mennyi fájdalmat okozott.

1899. február 02-án Puchele Pál 44 éves földműves feleségével Srticker Annával megéli a 17 éves lányuk Puchele Anna halálát a TBC miatt.

1902. április 02-án már a 23 éves ifjabb Puchele Pált temetik ugyancsak TBC miatt.

Pár hónappal később június 28-án a 49 éves édesanyát Puchele Pálné született Sticker Annát gyászolják ugyancsak a TBC miatt.

1905. október 25-én a családban végre jó esemény történik Puchele Magdolna férjhez megy Spiesz Istvánhoz. Sajnos azonban a házasság nem tart sokáig, mert a 25 éves Magdolnát 1914.április 12-én elviszi a TBC.

1909. április 08-án a következő tragédia, hogy a család Puchele János 18 éves asztalos segédet temeti TBC miatt.

Puchele Pál családfő (községi mezőőr) 1911. június 21-én 65 évesen májrákban elhalálozik. Fia Puchele Mihály kőműves segéd 1912. november 20-án nősül meg Marschall Terézzel. Ez a házasság is hamar véget ért, mert Mihály 1916.május 03-án a tüdővészben meghal.

1913.január.15-én a következő gyermek a 28 éves Puchele Rozina napszámos megy férjhez Mészáros József gyári munkáshoz. A szomorú sorozat azonban folytatódik. Mészárosék 1921 november 5-én temetik a 4 éves ifj Mészáros Józsefet a TBC miatt, majd

1924 március 17-én a hét hónapos Mészáros Rozina "tüdőlob" miatt meghal.

Az édesanya Puchele Rozina nem sokkal később május 07-én hal meg a TBC miatt mindössze 43 évesen.

A betegség terjedése alattomos volt. Forralatlan nyers tejjel a tehenekről emberre, és ember-ember közőtt csepfertőzéssel terjedt. A testen kívülre kerülve a korokozó érzékeny, már a napfénytől elpusztul, hamar kiszárad. 

Nedves, dohos, sötét zsúfolt lakhatási viszonyok viszont kedveztek neki.

A járványszerűen terjedő betegség a család életerős tagjait sorozatosan törte derékba.

Szeitz Ferenc

Intelmek

Intelmek

Édes fiam, ez az a ház, ahol születtél. Szüleid, nagyszüleid, dédszüleid háza, őseid otthona, akiknek nevét már nem tudom felidézni, de ott sorakoznak mindnyájan a plébánia anyakönyveiben, melyekből nem lehet őket kitelepíteni. A megsárgult oldalak kétségbe vonhatatlanul őrzik gyönyörű kézírással keresztelőjüket, házasságkötésüket és türelmes várakozásukat az eljövendő Feltámadásra. A Mindenható azokat is szerette, akik németül imádkoztak hozzá a barokk boltívek alatt.

Múltunkat a ház jelenlegi tulajdonosára hagytuk, de a falak még most is visszhangozzák a hangos gyermekzsivajt, a nevetést és bánatot. Az istállóban újra állatot tartanak, de a disznó-, a csirkehús és a tej már egy idegen család asztalára kerül. Nekünk csak az ötven kilós batyu, a marhavagon és a lerombolt birodalom menekülttáborai maradtak. Nekünk bele kellett törődnünk a megbélyegzésbe, a megaláztatásokba és minden földi javunk elvesztésébe.

Ki felel ezért a tragédiáért? Németek vagy magyarok? Netán a nagyhatalmak? Nem. Az emberi gonoszság tehet minderről, mely mindig megtalálja gátlástalan kiszolgálóit. A gonosz léleknek nincs nemzetisége. Egy hazafi minden értéket elismer és véd a világban, míg az önző ember lerombolja saját hazáját is. Rajtad múlik, édes fiam, melyik törvény szerint élsz.

Minden időben megadatik számunkra a lehetőség, hogy megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek. Hogy megbocsássuk a bűnöket, melyek terhétől kétezer évvel ezelőtt a Názáreti szabadított meg bennünket.

Minden ember a saját útját járja, de az útvonalat, a kereszteződéseket és az egyes állomásokat Isten határozza meg. Aki útközben elkerüli a szenvedést, az nem tisztul meg és nem lesz hasonlatos a megváltóhoz. Minden az Úr tervei szerint történik, mostani látogatásunk is beleillik a Teremtő elképzeléseibe. Fiam, alaposan nézd meg a szülői házat, ne felejtsd el, honnan jöttél és gondolj arra, hogy jó tettekre vagy hivatott.

                                                                   

                                                                                                                       Valentin István