Szép gyermekkor jöjj
vissza egy szóra!
Mondják, a múlt megszépíti az
emlékeket. Gyermekkorára bizonyára a legtöbb ember úgy gondol vissza, mint egy
tovatűnt gyönyörű időszakra, mely a múlt ködén keresztül mosolyog reánk, s ad
néha erőt az élet szülte nehézségek megoldásához.
Gyermekkoromra emlékezve
szeretnék – a teljesség igénye nélkül – feleleveníteni néhány epizódot. Az
időpont a harmincas évek második fele, s még három-négy év a negyvenes évekből.
A helyszín: szülőfalum, Soroksár
nagyközség.
Soroksár túlnyomóan német ajkú
település volt, lakói dolgos, szorgos, takarékos sváb emberek voltak, nagyrészt
földművelők, kisebb részben iparosok, kereskedők, kétkezi munkások.
Mi, gyerekek, ebben a sajátos
közegben nőttünk fel, önkéntelenül is alkalmazkodva a körülményekhez.
Pl.: egymás között svábul
beszéltünk, az utcán, játék közben, sőt, az ideköltözött magyar családok
gyermekei közül számosan megtanulták a sváb dialektust.
Az óvó néni - akinek a beceneve
csak „Édes néni” volt – is folyékonyan beszélte a helyi nyelvjárást, és az
óvódás generációk megszámlálhatatlan sokaságát nevelte. Játékaink,
szórakozásunk is az akkori idők takarékos szellemének feleltek meg.
A legtöbb fiúnak volt valami régi
abroncsból készült karikája, és azokkal ragyogó versenyeket lehetett rendezni.
A karikázás, ahogy mi neveztük RAFSCHURGELN a kedvelt mulatságok közé
tartozott.
KUGELTITSCHEN-nek nevezték a
golyózást, melyet ugyancsak az utcán játszott a népes gyerekcsapat, nagy
izgalmak közepette.
Az árokcica játék neve WOSSAMANDL
volt. Az árokcicaként tevékenykedő gyerekkel a többiek tréfás versike
dalolásával incselkedtek:
Die Mutter hat uns Waschen
g’schikt
Im Regen und im Schnee,
Was werden wir zum Essen krieg’n
Zucker und Kaffe.
A lányoknak az ugráló kötél volt
az egyik kedves játékuk, ahogy akkor nevezték: STRICKHUPF’N.
Ha egy gyereket a hátán vitt
valaki, az volt a PUKARANTSA.
A fiúk játékában az egyik
csúcspont a gombfoci volt. A kaput papírból hajtogattuk. (Ma, 65 éves fejjel is
meg tudom csinálni.) (Ezek szerint apám 1995-ben írta eme kis szösszenetét -
Bieber Márta) A kapus biciklicsengő volt, a labda inggomb, a játékosok két-két,
kátránnyal egyberagasztott gombból lettek kialakítva. És micsoda meccsek
voltak!
Az ünnepeket ugyanúgy vártuk,
mint a legtöbb gyerek. Karácsonykor a karácsonyfa: a KRISTPAM körül
gyülekeztünk és örültünk az ajándékoknak.
December 28-án van az aprószentek
napja. Ekkor mentek a fiúk AUF KINDL’N. Ez abból állt, hogy egy kis vesszőből
font, korbácsszerűen kialakított valamivel a fiúk felkeresték a nagymamákat,
nagynéniket, rokon – ismerős néniket, és apró, ütögető mozdulatokkal mondták a
versikét:
Frisch und Rund, bleib g’sund
Bis das Joar wieda kummt.
Ezzel jó egészséget kívántak, s
az egészben az volt a legszebb, hogy a fiúcskák némi aprópénzzel gyarapodva
folytathatták útjukat.
Újévkor újesztendőt
köszöntöttünk:
GLÜCKSELIG1S NEUS JOAR.
Nyáron, amikor csak lehetett,
mezítláb jártunk, s a fiúcskák klott gatyában jártak, ez volt a KLOTTHAUS’N.
A vándorló dinnyeárusok nyáron
így kínálták portékájukat: dinnyét, MILAUNA.
Ősszel a
kukoricát a háznál az esti órákban fosztották a levelétől. Ekkor sok ismerős
néni jött segíteni fosztani, hiszen a kukorica levelét a szalmazsákba tömték, azon jól lehetett
aludni. Fosztás közben beszélgettek, s gyakran énekeltek. Felcsendült sok régi
sváb népdal.
Azóta 50 év
telt el, mégis számos dalra emlékezem még, amit akkor hallottam.
De múltak az
évek! A gyermekkorból is lassan kinő az ember. Jött a háború, és vele sok ember
számára a borzalom! És jött a magyarországi németség erőszakos kitelepítése.
Sok embernek egy élet munkáját kellett itt hagyni, és batyuval marhavagonba
szállni, földönfutóként kellett elhagyni a régi hazát.
A magyarországi
németség bár őrizte szokásait, hagyományait,de ugyanakkor túlnyomó többségük hűséggel
viseltetett a magyar Haza iránt. Csendes, kitartó szorgalmukkal az országot is
gyarapították, s ha egy-egy sváb faluban elolvassuk a hősi emlékművön a
neveket, láthatjuk, hányan ontották vérüket a magyar Hazáért!
Az elűzöttek
azóta az új Hazában egzisztenciát teremtettek maguknak, de akik még élnek, HAZA
látogatnak. Még megtakarított pénzükből is hoznak, pl.: a soroksári templom
orgonájára, tatarozására, a soroksári Művelődési Házra jelentős pénzösszegeket
áldoztak.
Nekik még
mindig az az otthoni harangszó, ami a soroksári toronyban kondul meg.
A meghitt
itthoni beszélgetések során felidézzük az eltelt évek nehézségeit, az egykori
ifjú éveket, s emlegetjük a réges-régen eltelt gyermekkort.
Szép gyermekkor
jöjj vissza egy szóra!
OH HOLDE KINDERZEIT
NUR EINMAL KEHR
ZURÜCK
Bieber
Ferenc
