ADVENT A RÉGI SOROKSÁRON !

ADVENT A RÉGI SOROKSÁRON !

" ADVENTUS DOMINI " , az Úr eljövetelére való várakozás időszaka. Advent a karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik, utolsó vasárnapja pedig december 18-a és 24-e közé esik.

Általában november elejére a termények betakarítása megtörtént, minden a helyére került, az élet lecsendesedett, a paraszti házaknál a mindennapi háztartási munkára és az állatok ellátására szorítkozott. A föld fagyos lett , hamarosan lehullott a hó, ami aztán megmaradt akár a következő év február végéig is. Az adventi időszakban, a Mária-áhítatok és a hajnali "rorate" misék rövidítették le a Kis Jézus eljövetelére várakozás idejét.

Reggel hat óra előtt megkondultak a harangok és áhítatra, közös imára szólították a hívő közösséget. A hajnali misék karácsonyig, minden nap voltak, kivéve a vasárnapokat. Különleges látványt nyújtott a behavazott, sötét, csendes utcákon a minden irányból érkező asszonyok csoportja, akik általában fekete ruhába öltöztek, a fejüket, derekukat kötött, vastag, szintén fekete meleg kendő fedte. Imára kulcsolt kezükben rózsafüzért és imakönyvet vittek.

Szokásban volt, hogy Soroksáron minden házból legalább egy személy elment a hajnali misére. 

A hívek megtöltötték a templomot. Az istentisztelet nálunk német nyelven folyt. A hajnali miséknek különleges vonzerejét és hangulatát az együtt éneklés, imádkozás családias, emelkedett hangulata adta, erősítve a hívek összetartozását a várakozásban.Az adventi időszakban a " szállást keres a Szent Család" katolikus szokása is megelevenedett. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a várandós Mária és József Betlehembe érkezve szállást kerestek. Soroksáron a hívek naponta más-más házánál gyűltek össze és a Szent Családot ábrázoló kép köré gyűlve imádkoztak és apróbb szertartásokat mutattak be. Így várták a Kis Jézus eljövetelét.

Nincs nagyobb ajándék az örök életnél. Jézus Urunk az életét adta azért, hogy ezt mi is megkaphassuk. Földi élete végén új parancsolatot adott nekünk : " Ahogyan én szeretlek titeket, ti is úgy szeressétek egymást ". Kívánom, hogy egyebek mellett a szeretet is ott legyen mindenki karácsonyfája alatt !!


Fuchs Gyula

Zentai Anna

Híres soroksári emberek!

1744-ben fordult elő először Zwick János Gáspár neve az anyakönyvben.Több fiú gyermek született a családban és ennek köszönhetően az utódok még majdnem 200 éven keresztül folytatták a családi vállalkozást a kádár mesterséget Soroksáron. Az idősebb Soroksáriak még emlékeznek a Fő utca északi végén létezett Zwick házra. 1924-ben Zwick István házában, Mária asszony egy kislánynak adott életet, akit Annának neveztek el. Felcseperedvén kiderült, hogy Annarendkívül szép ének hanggal rendelkezik. Sok-sok éves képzést követően Zwick Anna később Zentai Anna néven 30 éven keresztül a Fővárosi Operett színház ünnepelt primadonnája volt. Tehetségét a Jászai Mari díjjal és Érdemes Művészi címmel ismerték el. A művésznő idén töltötte be a 91. életévét.Kívánunk nagyon jó egészséget és Isten áldásával még sok-sok szép évet. Soroksár örökké büszke lesz rá !!

                                                                                                                                         Fuchs Gyula

Néhány gondolat a régi Soroksári búcsúk emlékére !!!

Néhány gondolat a régi Soroksári búcsúk emlékére !!!

A táncmulatságok csúcspontja a soroksári búcsú volt, mert híre túljutott Soroksár határain is. Minden tánchelyiséggel rendelkező vendéglő csurig megtelt. A soroksári búcsú, országos vásárral kapcsolódott egybe. Akkora vonzereje volt, hogy ezekben a napokban számosan sereglettek ide a községen kívülről is. Sokakat meghívtak Pestről, a jeges parasztok, a millimárik ügyfeleit , a soroksári munkahelyi kollégákat, a rokonokat,akik Budapesten és környékén laktak. A HÉV, plusz kocsikat kapcsolt a szerelvényekhez, annyian jöttek ki Pestről is. A meghívott vendégek, egész évben előre örültek a soroksári búcsúnak és sokáig áradoztak utána a vendéglátásról. Hagyományosan mindig fiatal kacsát és libát tálaltak, melyek ekkorra értek meg a vágásra. Kínálták rántva, sütve és a tyúkból készült, paprikás levest kaláccsal. A pince legjobb borát adták,jégen hűtve. Utóételnek krémest és hájas pogácsát kínáltak.Ebéd után kimentek a búcsúba, ahol volt céllövölde, körhinta, lánchinta. A fiuknak szájharmonika, a lányoknak baba és még ezernyi szép dolog, ami mindenkinek örömet okozott. Mindezt belengte a pirított mandula csodás illata, amely első helyre emelte a templomszentelési ünnepet.Október második vasárnapján aztán még egyszer tartottak búcsút / kisbúcsú /. Ez azért történt, mert 1761. augusztus 15-én, Mária mennybevétele napján történt meg az új templom átadása, aztán, 1779. október 10-én került sor a beszentelésére. Mindenkinek áldott, szép ünnepet kívánok!

Fuchs Gyula

1769 - "lázadás"

Egy pikáns kis történet, Soroksár közéletéből!.............1769-ben, aratás idején, a gödöllői uradalmi felügyelőtől, utasítás érkezett, hogy, végezzenek 3 napos kaszálást, a távoli Kakucspusztán.. Ezt a soroksári parasztok megtagadták, az aratásra hivatkozva. A földesúr, ezt robotmegtagadásnak ítélte és engedetlenségnek. A földesúr, az ellenállókat, földesúri bíróság elé idézte, ehhez joga volt a birtokán megtelepedettekkel szemben. Az úriszék, kemény döntést hozott, a lázadókkal kapcsolatosan. A hat felbujtót, 25 botütésre ítélte és az uradalom területéről való kitiltásra. További 22 résztvevőre összesen 800 botütést osztottak ki. Johann Schaffer, idős korára tekintettel 14 nap fogdát kapott. A bíróság a lázadókat egyszerűen " rühös juhoknak " nevezte, akiket el kell távolítani a nyájból. Nem éppen elegáns megállapítás, emberekről, de a kor stílusába belefért. A kiutasítottaknak, el kellett adniuk seperc alatt mindenüket és távozniuk kellett Soroksárról.A száműzöttek, egy királynői döntés értelmében, 1772-ben kártérítésben részesültek, de vissza soha nem térhettek. Az uraság csalódott volt, alattvalóiban, mert azok szembeszegültek, a nép viszont nehezményezte az uraság kíméletlen eljárását. Ezzel a csalódottsággal szállt sírba, 1771-ben gróf Grassalkovich Antal, szívelégtelenség következtében, a Gödöllő melletti Máriabesnyői családi kriptába temették!!!

Fuchs Gyula

Soroksári választások anno...

Soroksár 1872-ben, mezővárosból, nagyközség lett. Ebben az időben, a bíró, a jegyző és az esküdtek irányították a községet. Részben választás útján, részben az úgynevezett virilisták, a legnagyobb adófizetők testülete jelölése révén kerültek a posztjukra. 12 esküdt volt, ehhez hozzájött, a községi orvos, a plébános, így kb. 38-56 fős testületet kapunk. A testületi ülésen, csak a választott képviselőknek kellett jelen lenniük, a többiek csak akkor jelentek meg, ha őket érintő témák is szerepeltek a napirenden. Az első világháborút követően, elsősorban, orvos, ügyvéd, paraszt, iparos, plébános, üzletember került a községi tanácsba. A bírót, közfelkiáltással választották, vagy név szerinti szavazással. Óriási tekintélye volt a megválasztott bírónak. Ha egy soroksárit rendreutasítanak, büszkén válaszolja " Soroksári polgár vagyok ! " Csak egyvalakit ismer el ha és de nélkül, és ez a községi bíró !!! Emberemlékezet óta mindig is paraszt ült a bírói székben. Egy kimagasló személyiségről történik említés, Martin Weisz-nek hívták, szintén paraszt származású ember volt. 1869-ben született, és sajnos igen korán, 1933-ban hunyt el. Okos, intelligens, korrekt és tisztességes ember hírében állt. Tőle származik a mondás " nézzétek meg a kezeimet, szépnek nem szépek, de tiszták " Rendkívül jó tárgyalási készséggel rendelkezett, tökéletes irodalmi németséggel beszélt. A község érdekeit maximálisan képviselte. Az esküdtek egyszerű, köztiszteletnek örvendő polgárok voltak. Döntöttek , iskolai kérdésekről, óvodáról,utcákról, kisebb határvitákról, és a cigányok rokonsági vitáiról is.

Fuchs Gyula

A Soroksári Férfi Népdalkör

Tudni kell, hogy az énekkarok, majdnem 100%-ban vegyes karok. Hirtelen nem is tudok, közel-távol, nemzetiségi férfi énekkart. Dicsekvés nélkül állíthatom, ismerve a " konkurenciát " , nagyon együtt vagyunk. Ott vagyunk a toppon. Repertoárunk, majd' 300 sváb, és német népdalból, áll. Mindig, minden fellépésre, alaposan felkészülünk, a csapatban, baráti a kapcsolat egymással. Többször mondták már a hallgatóság soraiból, hogy rajtatok érződik, szeretettel, beleéléssel énekeltek. Ez így igaz. Minden elvégzett munkán látszik, ha a mester szívvel-lélekkel csinálta, amit csinált.Évi kb. 30-35 fellépésünk van, az ország svábok lakta településein, mindenütt rendkívül szívélyes a fogadtatásunk.Aztán, ha a műsorunk végén felcsattan a vastaps és az énekeljetek még kiáltás, a 80 éves nénik, bácsik arcán végigcsorog a könny----ezt a dalt még édesanyám énekelte---- ez mindennél többet jelent számunkra. Ilyenkor nagyon jó érzés, hogy mi Soroksárról jöttünk, Soroksáriak vagyunk.., és még ráadásul igenis, büszke Soroksáriak !!!

https://www.youtube.com/watch?v=P-UdQIZ0y08

Fuchs Gyula

Személyes indíttatásból szeretném megosztani a következő linket is, amelyen Édesapám még a fiúkkal együtt volt (Bieber Márta): 

https://www.youtube.com/watch?v=sKtARQh_Bag 

Az ünnepi készülődésről, az ünnep várásról (húsvét)

 Az ünnepi készülődésről, az ünnep várásról. Ma már túl vagyok a megdöbbenésen, amit az okozott, mikor először hallottam a kérdést pl. most hétvégén, lesz karácsony, húsvét, pünkösd?? A régi Soroksáron egy-egy ünnep eljövetele, annak várása tiszta izgalom volt. Ahogy mondani szokás, különös hangulat, felfokozott lelkiállapot lakozott az emberekben, uralkodott el az egész településen.Mindenki és minden az ünnepeket várta. A Húsvét, egyben a tavasz , a megújulás évszaka, a hosszú, sötét, hideg tél után. Egyformán érintett meg szegényt és gazdagabbat. Mindenki lehetőségéhez mérten készülődött. A házak homlokzatát a gangot, az istállókat kimeszelték. A nagyanyám lepasztázta a ház lábazat köveit, az ablak könyöklőket. Folyamatosan seperték a járdát, az akkor még földes utcákat. Azután következett a lakás kitakarítása, függöny mosás, spanolás, ablakmosás, mindez női feladat. A nagyanyámnak segítettem az apró linzer sütik elkészítésénél. Én tekertem a húsdarálót, amibe a nagyi a linzer tésztát tette és a daráló elején, kis formákon keresztül alakult a finom, sok hétig elálló sütike. A nagyi aztán papír dobozba tette kisütés után, porcukrozta, és a spájzba tette. A gyerekek, természetesen rájártak, és ha a nagyi meghallotta a spájzajtó nyitását, mindig ránk förmedt,mert tudta, hogy miért megyünk be. Mai szóval" műbalhét" rendezett, mondván, hogy az ünnepekre elfogy és itt állunk süti nélkül. Soha sem fogyott el, mindig bőven elég volt, szerintem ezt Ő is tudta, belekalkulálta a plusz fogyasztást a gyártásba. Isten áldja érte. A paraszt házaknál a nagy állatokat is letisztította a gazda, a teheneket, ökröket, lovakat lekefélték, vastag tiszta szalmával alájuk almoztak. Így készülődött a falu apraja, nagyja testben, lélekben, környezetében megtisztulva minden egyes nagy ünnepére. Azután az ünnep vasárnapján, kiöltözve, ----az asszonyok zöme új ruhában---a férfiak , a gyerekek ünneplőbe öltözötten mentek a templomba, hálát adni mindezen jókért.--- Így volt ez akkoriban!!!

Fuchs Gyula

Soroksári húsvéti szokások

 Virágvasárnap, volt a barkaszentelés, a szentelt barkát, otthon, elhelyezték, a tiszta szobában , a komódon álló kis házi oltárra, amely egy keresztből, két oldalán egy-egy gyertyából, fölötte, egy Mária képből állt, általában. Vagy a szenteltvíztartó mögé helyezték. Nagycsütörtökön, un. zöldcsütörtök, az ebéd a legtöbb háztartásban, spenót volt tükörtojással. Az asszonyok elküldték, férjeiket a templomba, hogy megtegyék Húsvéti gyónásukat. Így hosszú sorok kígyóztak a gyóntató székek előtt. A harangok Rómába mentek, ezt mondták egymásnak, mivel a feltámadási körmenet után szólaltak meg ismét. Addig kereplő helyettesítette a harangszót.-------A nagypénteki keresztáhítathoz, csupa feketébe öltöztek, szigorú böjttel, csenddel, imával emlékeztek meg Jézus szenvedéséről a keresztfán. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Ezen a napon, sajtot, túrót, ruszlit, tojásos ételeket, tésztaféléket fogyasztottak. Az idősebbek csak kétszer étkeztek. Nagyszombaton, a késő délutáni ünnepi mise alatt tértek vissza a harangok, hirdetve Jézus urunk feltámadását. A lakosság, körmenetben járta körül, a hősi emlékművet, a plébános a Baldachin alatt, az oltáriszentséggel, áldást osztott a tér négy sarkán, a négy égtáj felé. A körmenetet Soroksáron, zenekar kísérte, majd a hívek visszatértek a templomba. Vége lett a böjtidőnek, odahaza már várta az embereket, a főtt sonka, főtt krumpli, amihez zellersalátát kínált a háziasszony. Húsvét vasárnap, zsúfolásig megtelt a templom, az ünnepi nagymisére. Vasárnapokon négy szentmise volt, délelőtt, a 1/2 8-as és a 9 órai német nyelven. Délben ünnepi ebéd volt, vagy hochzeit suppe, paprikás tyúkleves, tejszínnel, kaláccsal, vagy simán, húsleves, utána baromfi sütve, rántva, burgonya körettel, savanyúságok, kompót. Sütemények, rumos torta, sokféle apró sütemény. A hétfő a locsolkodó fiuké volt, nagy izgalommal készülődtek, az ismerős lányokhoz. Nagy sértődés lett volna abból, ha kifelejtették volna valamelyik rokont, keresztszülőt, bérmaszülőt. Ilyesmi elő nem fordulhatott. ------ Az ország katolikus közösségeiben, gondolom, hasónképpen készülődtek a nagyhéten, és várták, majd ünnepelték Jézus Krisztus feltámadását.

Fuchs Gyula

Plusz egy kis adalék még Gyula tollából (úgy gondolom, érdemes elmenteni, hiszen ezek szerint ez is "helyi szokás"):

Néhány személyes gondolat a témához. Mivel mi a sonkához mindig készítettünk főtt krumplit, legalább 40 éves koromig úgy hittem, hogy mindenütt ez a szokás, ez így természetes. Ezen elbuktam egy fogadást is. Egy Csepeli magyar barátommal vitatkoztam össze, a Nagybani piacon, Ő még sosem hallott arról, hogy a sonka mellé krumplit is esznek. Gondoltam, hogy egyedi az esete, ezért odaléptünk az Alsónémedi árusokhoz, ---- én az igazam tudatában---- nagy arccal, ugye ti is fogyasztotok a Húsvéti sonka mellé krumplit??? Néztek rám meredt szemekkel, Ők még ilyenről nem is hallottak. Ezután én lestem elképedten, és döbbent belém a felismerés, lehet, hogy csak Soroksáron, Harasztin, Taksonyban dívik ez az étkezési szokás?? Lehet ez csak régiós sváb étkezési kultúra?? Hát bizony lehet. Azóta érdeklődtem más településeken is, azokon sem dívik a sonka mellé a burgonya főzés . Lehet, hogy mi Soroksáriak, spórolósabbak vagyunk? Ha krumplit is eszünk , előbb lesz tele a pocak, kevesebb sonka kellet a jóllakáshoz? Ha így van, nagyon ügyes. Bár én krumpli párti vagyok , minden formájában, és a sonka mellé, szerintem nagyon pásszol. Ha elfogyott a főtt burgonya, akkor másnap és ameddig kitartott a sonka, már csak kenyeret ettünk mellé, retekkel, újhagymával, paprikával,paradicsommal, ki mit szeretett, esetleg még tojást főztünk mellé újólag.------Hát ennyi!!!

Soroksári kocsmák

 Hogy szám szerint hány kocsma volt, azt sajnos nem tudom, de sok. Olyan 25-30 biztosan, köztük többnek volt saját táncterme is. Mivel a lakosság "kasztosodott" úgymond, ami azt jelentette, hogy minden ivónak megvolt a maga törzstársasága, akik rendszeresen oda jártak. Ismertebb, talán a Holbig kocsma, innen ered a ma is hagyományként ápolt Holbig ifjúsági felvonulás, Úrnapján, ma a Grassi. 170 önkorm. épülete. Minden táncteremmel rendelkező kocsma nagy ünnepek alkalmával, zenészeket szerződtetett-- soroksáriakat--- és táncolt a falu apraja-nagyja. Érdekesség talán, hogy a parasztok este 6-kor hazamentek, megfejni a teheneket, míg vissza nem jöttek, addig a zene szünetelt. Aztán voltak az úgynevezett beszálló vendéglők. Ide érkeztek a messzi településekről, a fővárosi Széna térre igyekvő takarmányt szállító fogatok. Estére felértek Soroksárra, itt beszállásoltak, megvacsoráztak, a lovakat istállóba kötötték, őket is ellátták, majd hajnali 2-3 óra körül tovább indultak, a pesti-budai piacokra. Délután minden fordítva történt, estére újra megjöttek az üres fogatok, hazafelé újra megálltak pihenni. Örökös körforgás, folyamatos haszon a kocsmárosoknak. A nagyobb forgalmú kocsmák szerződésben álltak a nagy pesti sörgyárakkal, Dreher, Kőbányai, Polgári sör. A Dunszt-féle kocsma, a -- Haraszti út- Ócsai út -- elágazásánál működött, saját fogatával hozta a sört a gyárból, és terítette a településen, sőt Haraszti, Taksony, Ócsa, Bugyi községekben is. A köz-és társadalmi élet jórészt a kocsmákban folyt. Mindebből látható, hogy a kocsmáknak meghatározó szerepük volt egy-egy település életében.

Fuchs Gyula

Gyerekkori emlékek

Reggeltől, estig az utcán, a patakon, a Dunán , a Jókai utca végi homokbányában randalíroztunk, egy szál klott gatyában, mezítláb. Nyaranta estére, mire hazavergődtünk, disznó módjára koszos voltam. Ha megszomjaztunk, az utcai nyomós kútból ittunk, a mellkasunkon, hasunkon végigfolyt a víz, csak itt volt rajtunk tiszta csík. Drága anyám minden este megszidott,és a következő napon is, meg a következőn is. Így telt minden akkori Jó meleg nyár. Hazatérve az udvaron, előkapta a lavórt, gatya le, beleálltam, Ő a sikálókefével és a házi szappannal nekem esett. Én általában visítottam, aki próbálta már a testén a sikálókefét és a kőkemény házi szappant, az tudja, miről beszélek. Anyámat természetesen nem érdekelte az én tiltakozásom, folytatta amíg jónak látta. Másnap este kezdődött minden elölről. Nagyon jó és szép nyarak voltak, 50-es évek vége, 60-as évek eleje. Egyszerű idők voltak, de ma is szívesen visszamennék egy kicsit. Autók sehol, az utcákon gyerekcsapatok, mindenki ismert mindenkit, miénk volt az egész falu. Arra mehettünk bántatlanul amerre akartunk. Bárki, bármit mond, szép volt.

Fuchs Gyula

Soroksári vasútállomás

Ha ez az épület mesélni tudna! Látta a felséges gőzmozdonyokat, amint kipörgő kerekekkel, hatalmas füstöt és gőzt kibocsájtva feszült neki a mögötte lévő óriási súlynak és lendítette mozgásba. Lassan és méltóságteljesen. De sokszor csodáltam meg én is. A nagyanyám Soltvadkertre járt heti rendszerességgel, az üzletébe áruért. A háború előtt, tejfölt, túrót küldtek fel Kelebiáról, kosarakban, 25 literes kannákban. Érdekes, hűtés még nem létezett az úton. Soltvadkertről, később gyümölcs, zöldség, baromfi, tojás jött a vasúton. Minden nagy kerek kosarakba levarrva zsákvászonnal. Mi keddenként du. 17. órakor vártuk itt az állomáson az érkező vonatot. Kimentünk a sínek közé egy nagy négykerekű kézi kocsival, és az un. pakli kocsiból átrámoltuk az érkező árut. Aztán látta a háború után,a Soriról vidékre utazó, ruhaneműért cserébe élelmet hozó embereket. Tanúja volt, amint Soroksáriak ezreit telepítették ki ártatlanul Németországba. Tanúja volt a felvidékről és a Matyó földről vasúton, Soroksárra telepített magyarságnak. Tanúja volt, amint 1956-ban az állomáson veszteglő bort szállító tankerekbe lőttek és ömlött belőlük a bor, amit a helyi lakosság nagy buzgalommal hordott haza. Állítólag pimpós és savanyú volt. Csupán egy kis adalék, amiről ez az öreg állomásépület mesélhetne, ha tudna.!!!!

Fuchs Gyula

A NAGYI KENYERE

A NAGYI KENYERE

Évszázadokon keresztül – rengeteg egyéb mellett – a kenyérsütés is a családanya, vagy a nagymama feladatai közé tartozott.  A mi családunkban a Nagymama dagasztotta a kenyeret, heti rendszerességgel. Kíváncsi, érdeklődő kisgyerekként állandóan a konyhában sertepertéltem a Nagyi körül. Ő felügyelt rám - míg a szüleim dolgoztak -, és így elleshettem többek között, a kenyérdagasztás technikáját is.

Nagy éléskamránk volt, benne – egyebek mellett – egy három osztatú lisztesládával, amelyben legalább másfél mázsa különböző minőségű lisztet tároltunk. Minden szerdán a Nagymama kimért a ládából kb. 6 kiló lisztet a dagasztóteknőbe, majd a közepébe, egy kis mélyedésbe beleöntötte a langyos vízzel felhígított kovászt. A kovász az előző heti kenyértészta egy bögrébe félretett darabja volt, amit a konyhaszekrényben tárolt egy hétig, a következő dagasztásig. Csütörtökön néhány szem krumplit megfőzött, majd rátörte a lisztre. Némi sózás után kezdődött az igazi kemény, fárasztó munka, a dagasztás. Addig kellett a tésztát gyúrni, amíg az hólyagot nem vetett, illetve elvált a teknő falától. Amikor a Nagymama úgy ítélte, hogy elkészült a nem túl kemény, nem túl laza kenyértészta, betakarta, és kelni hagyta néhány órán át. Kelés után kettéválasztotta a tésztát, újra átgyúrta, majd a két hosszúkás, fonott kenyérkosárba kenyérruhát tett, belisztezte, és beléhelyezte a tésztákat. A jövő heti sütéshez természetesen egy bögrényi tésztát újra félretett a konyhaszekrénybe.

Mivel Soroksáron nem volt jellemző a saját kemence – kivéve természetesen a pékeket, akikből volt bőségesen, különösen a háború előtt -, bérsütésre mi is a pékhez jártunk. Az 50-es évek végétől már csak két pékség működött: a Latosinszky és a Werbovszky a Fő utcán (jelenleg Grassalkovich út).  A Vecsés utcában laktunk ekkor, így hozzánk ez utóbbi volt közelebb.  Én 8-10 évesen tehát ide vittem a kenyerünket süttetni, át a HÉV síneken a Fő utca túloldalára (mivel akkoriban még nem volt felüljáró, a forgalom pedig igen gyér volt, és át lehetett járni a síneken). A kellemesen meleg teremben a fehér trikóban, fehér nadrágban dolgozó péklegény átvette a két kosaramat, majd néhány lépcsőn lement a kemence szájához. A kenyereket egyenként ráborította a péklapátra, újraformálta, majd egy vizes kefével átsimította őket, és egy késsel két bemetszést ejtett a tetejükön. Ezután egy kenyérazonosító számot adott nekem, és ugyanazt a számot nyomta a kenyerekre is. Majd kinyitotta a kemenceajtót, és bevetette a kenyereket. Kb. két óra múlva mentem a kisült, még langyos, illatozó gyönyörű kenyerekért. Alig vártam, hogy hazaérjek, és a Nagyi megszegje a kenyeret, és sarkát zsírral megkenve átadja nekem fáradozásom jutalmaként. Megszegés előtt természetesen soha nem felejtette el a kés hegyével három keresztet húzni a kenyér aljára – az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Maradék, kidobott kenyér ekkoriban elképzelhetetlen volt. Ezeknek a réges-régi kenyereknek az ízét–zamatát még hosszú évtizedek múltán is az érzékeimben őrzöm.

Fuchs Gyula

AMIÉRT A HARANG SZÓLT!

AMIÉRT A HARANG SZÓLT!

Amikor a modern tömegtájékoztatás még nem létezett, a hírek, a nagyvilág eseményei nagyon lassan jutottak el a lakossághoz.

Egy település életében, ahogy ez Soroksáron is történt, elsődleges a szóban történő tájékoztatás, tájékozódás volt. A település úgynevezett kidoboló embereket alkalmazott, akik a községi tanács döntéseit, a fontos közösségi információkat hirdették a népnek. Soroksáron 1894-től két kidoboló működött, egy az alvégen, egy pedig a felvégen.

Ma már szinte fel sem figyelünk a harangszóra, de valamikor – szinte napjainkig – a helyi tájékoztatás fontos eszköze volt a harangozás. A mindenkori harangozó elismert, és köztiszteletnek örvendő személy volt. Az utolsó soroksári harangozó Heim Józsi bácsi volt, haláláig. A család tagjai ma is közöttünk élnek. Természetesen nem automatika működtette a gépezetet, mint manapság. Minden alkalommal fel kellett mászni a templom tornyába vezető hosszú csigalépcsőkön a harangokhoz. 1944-ig normál esetben reggel 5 órakor volt az első harangozás. Az esti harangozás György naptól (április 24.) 20 órakor, Mihály naptól (szeptember 29.) pedig 19 órakor volt. Alkalmanként 3x30 húzást kellett végezni a nagyharanggal, és az esti harangszó után még a kisharanggal 80-at kongattak az elhunyt lelkekért. Húshagyó kedden éjfélkor 80 kongatás jelezte mindenki számára a nagyböjti időszak kezdetét. Csütörtökönként a középső haranggal 50-et kongattak, jelezvén Krisztus Urunk kínszenvedésének kezdetét. Minden pénteken 11 órakor 50 húzás történt a nagyharanggal, Jézus Krisztus keresztre feszítésére emlékeztetvén. A déli harangszó – országosan – egyrészt a nándorfehérvári győzelem emlékére, másrészt a nap felére, az ebédidő kezdetére hívta fel a figyelmet. A szentmisék kezdetére úgynevezett összeharangozás figyelmeztetett, ekkor mindhárom harang megszólalt. Ha a települést valami baj érte, a harangokat félreverték, ami azt jelentette, hogy a harangnyelv csak egy oldalon ütötte a harangtestet. Soroksáron is, a XVIII.-XIX. században többször előfordult nagyobb tűzvész, amit a félrevert harangok jeleztek. Ha valaki végleg eltávozott közülünk, akkor megszólalt a legkisebb, a lélekharang. Ha nő halt meg, 2x50-et húztak, ha férfi volt az elhunyt, akkor 3x40-et.

Mindebből láthatjuk, hogy a helyi közösség számára nagy jelentőséggel bírt a tájékoztatásban a harangszó. Aki itthon volt Soroksáron, mindenki értette a szavát.

Fuchs Gyula

SOROKSÁRI PIACOK

SOROKSÁRI PIACOK

Egy település gazdasági, társadalmi életében meghatározó szerepe van a vásár-, illetve piactérnek, ahol egy közösség tagjai rendszeresen találkozhatnak. Itt kicserélhetik véleményüket, megbeszélhetik problémáikat, vagy a közösségi élet egyéb dolgait, történéseit, amellett megvásárolják a mindennapi ebédhez valót.

 Így volt ez Soroksáron is – ahogy mondani szokták – mióta világ a világ. Soroksár első piaca a mai SZTK előtti Hősök terén volt, ahol 1896-ig a régi Községháza, később a Zeneiskola működött. Emlékét őrzi néhány megsárgult fotó egy apró mázsaházról, és néhány, a téren álló fabódéról. A piac működéséről személyes tapasztalattal már a legidősebb soroksári ember sem rendelkezik, hiszen 1927-ben megszűnt a piac, a téren szobrot emeltek az I. világháború soroksári hősei emlékére. Ez idő tájt költözött a piac a mai Hősök tere - Jelző utca által határolt kb. 8.000 m2 – es területre, amely két részből állt. A templomhoz közelebbi terület volt a zöldség piac, a hátrábbi (vasúthoz közeli) rész pedig az állatpiac. A két területet az Arany János utca választotta ketté. Az állatpiac területén épült fel az új mázsaház, nagy hídmérleggel a közepén, ahol akár nagy állatokkal teli teherautókat is lehetett mérni. A mázsaház két oldalán lévő helyiségekben őrizték a piaci asztalokat, árusító pultokat, amelyeket piaci napokon (szerdán és szombaton) az árusok kihordtak. Mérleget is itt bérelhettek. A két hatalmas területen – piaci napok kivételével – óriási focicsatákat vívtak egymással a község legénycsapatai. A soroksári piac rendkívül látogatott volt, különösen az őszi eltevések idején. Gondoljunk bele: még nem létezett feldolgozott termék. Az üzletekben nem lehetett kapni konzervet, mirelit árut, vágott baromfit, semmiféle tartósított élelmiszert. A háziasszony feladata volt a gyümölcsök eltevése, savanyúság, szörpök készítése, paradicsom befőzése, és a tésztagyúrás. Akkoriban óriási feladat volt egy család ellátása, hiszen még nem voltak a háztartási munkákat megkönnyítő gépek, berendezések. A heti piacokra éppen ezért nem szatyrokkal jártak bevásárolni, hanem talicskával, tragaccsal, négykerekű kiskocsival. Érdekesség, hogy ugyan Soroksáron nagy mennyiségű mezőgazdasági terméket állítottak elő a II. világháború előtt is a parasztcsaládok, később a termelőszövetkezetek, a helyi piacot mégsem ők látták el áruval. Az itt termelt mezőgazdasági termékek mindig is Budapest ellátását segítették a Nagyvásártelepen keresztül. A soroksári piacot a környező települések termelői – főleg Alsónémedi, Ócsa, Bugyi, Sári - lovas kocsival szállító parasztjai látogatták, valamint a csepeli Duna parton gazdálkodó bolgárkertészek.  A vonat közelsége miatt még Lajosmizséről is érkeztek árusok. Öröm volt végigsétálni a hajnali piacon, az eladásra kínált, megtisztított, friss, ropogós zöldségek, gyümölcsök halmai között. Az, hogy valami bio termék-e, a ’70-es évek végéig nem volt kérdéses, hiszen minden az volt. A soroksári piac így működött 1962-ig, amikor is a terület felét értékesítették, majd beépítették. A maradék részen tovább működött, egyre kisebb érdeklődés mellett, mígnem 1975-ben végleg megszűnt. A tömegközlekedés fejlődésével, valamint a bőségesebb áruellátás miatt egyre népszerűbbek lettek a dunaharaszti és a pesterzsébeti piacok. A soroksári piac helyén 1992-ben vastelep nyílt.

A Soroksár-Újtelepiek ellátásáról az Erzsébet-Soroksár Temető főbejáratának közelében lévő piac gondoskodott a két világháború között. A háború után bezárt a piac, majd elkezdődött a terület beépítése.

A korábban, hosszú évtizedeken keresztül jól prosperáló piac elhalásának számos gazdasági, társadalmi körülmény megváltozása lehet a magyarázata. A régi piaccal megint eltűnt egy hangulatos, hasznos színfoltja Soroksárnak. Sajnos a 2013-ban önkormányzati kezdeményezésre - nagy reményekkel -, a korábbinál jóval kisebb területen (a templom mögött) újra indított piac sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Fuchs Gyula