2016. december 30., péntek

ADVENT A RÉGI SOROKSÁRON !

ADVENT A RÉGI SOROKSÁRON !

" ADVENTUS DOMINI " , az Úr eljövetelére való várakozás időszaka. Advent a karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik, utolsó vasárnapja pedig december 18-a és 24-e közé esik.
Általában november elejére a termények betakarítása megtörtént, minden a helyére került, az élet lecsendesedett, a paraszti házaknál a mindennapi háztartási munkára és az állatok ellátására szorítkozott. A föld fagyos lett , hamarosan lehullott a hó, ami aztán megmaradt akár a következő év február végéig is. Az adventi időszakban, a Mária-áhítatok és a hajnali "rorate" misék rövidítették le a Kis Jézus eljövetelére várakozás idejét.
Reggel hat óra előtt megkondultak a harangok és áhítatra, közös imára szólították a hívő közösséget. A hajnali misék karácsonyig, minden nap voltak, kivéve a vasárnapokat. Különleges látványt nyújtott a behavazott, sötét, csendes utcákon a minden irányból érkező asszonyok csoportja, akik általában fekete ruhába öltöztek, a fejüket, derekukat kötött, vastag, szintén fekete meleg kendő fedte. Imára kulcsolt kezükben rózsafüzért és imakönyvet vittek.
Szokásban volt, hogy Soroksáron minden házból legalább egy személy elment a hajnali misére. 
A hívek megtöltötték a templomot. Az istentisztelet nálunk német nyelven folyt. A hajnali miséknek különleges vonzerejét és hangulatát az együtt éneklés, imádkozás családias, emelkedett hangulata adta, erősítve a hívek összetartozását a várakozásban.Az adventi időszakban a " szállást keres a Szent Család" katolikus szokása is megelevenedett. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a várandós Mária és József Betlehembe érkezve szállást kerestek. Soroksáron a hívek naponta más-más házánál gyűltek össze és a Szent Családot ábrázoló kép köré gyűlve imádkoztak és apróbb szertartásokat mutattak be. Így várták a Kis Jézus eljövetelét.

Nincs nagyobb ajándék az örök életnél. Jézus Urunk az életét adta azért, hogy ezt mi is megkaphassuk. Földi élete végén új parancsolatot adott nekünk : " Ahogyan én szeretlek titeket, ti is úgy szeressétek egymást ". Kívánom, hogy egyebek mellett a szeretet is ott legyen mindenki karácsonyfája alatt !!


Fuchs Gyula

2016. szeptember 29., csütörtök

Szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra!

Szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra!


Mondják, a múlt megszépíti az emlékeket. Gyermekkorára bizonyára a legtöbb ember úgy gondol vissza, mint egy tovatűnt gyönyörű időszakra, mely a múlt ködén keresztül mosolyog reánk, s ad néha erőt az élet szülte nehézségek megoldásához.

Gyermekkoromra emlékezve szeretnék – a teljesség igénye nélkül – feleleveníteni néhány epizódot. Az időpont a harmincas évek második fele, s még három-négy év a negyvenes évekből.

A helyszín: szülőfalum, Soroksár nagyközség.

Soroksár túlnyomóan német ajkú település volt, lakói dolgos, szorgos, takarékos sváb emberek voltak, nagyrészt földművelők, kisebb részben iparosok, kereskedők, kétkezi munkások.

Mi, gyerekek, ebben a sajátos közegben nőttünk fel, önkéntelenül is alkalmazkodva a körülményekhez.

Pl.: egymás között svábul beszéltünk, az utcán, játék közben, sőt, az ideköltözött magyar családok gyermekei közül számosan megtanulták a sváb dialektust.

Az óvó néni - akinek a beceneve csak „Édes néni” volt – is folyékonyan beszélte a helyi nyelvjárást, és az óvódás generációk megszámlálhatatlan sokaságát nevelte. Játékaink, szórakozásunk is az akkori idők takarékos szellemének feleltek meg. 

A legtöbb fiúnak volt valami régi abroncsból készült karikája, és azokkal ragyogó versenyeket lehetett rendezni. A karikázás, ahogy mi neveztük RAFSCHURGELN a kedvelt mulatságok közé tartozott.

KUGELTITSCHEN-nek nevezték a golyózást, melyet ugyancsak az utcán játszott a népes gyerekcsapat, nagy izgalmak közepette.

Az árokcica játék neve WOSSAMANDL volt. Az árokcicaként tevékenykedő gyerekkel a többiek tréfás versike dalolásával incselkedtek:

Die Mutter hat uns Waschen g’schikt
Im Regen und im Schnee,
Was werden wir zum Essen krieg’n
Zucker und Kaffe.

A lányoknak az ugráló kötél volt az egyik kedves játékuk, ahogy akkor nevezték: STRICKHUPF’N.

Ha egy gyereket a hátán vitt valaki, az volt a PUKARANTSA.



A fiúk játékában az egyik csúcspont a gombfoci volt. A kaput papírból hajtogattuk. (Ma, 65 éves fejjel is meg tudom csinálni.) (Ezek szerint apám 1995-ben írta eme kis szösszenetét - Bieber Márta) A kapus biciklicsengő volt, a labda inggomb, a játékosok két-két, kátránnyal egyberagasztott gombból lettek kialakítva. És micsoda meccsek voltak!

Az ünnepeket ugyanúgy vártuk, mint a legtöbb gyerek. Karácsonykor a karácsonyfa: a KRISTPAM körül gyülekeztünk és örültünk az ajándékoknak.

December 28-án van az aprószentek napja. Ekkor mentek a fiúk AUF KINDL’N. Ez abból állt, hogy egy kis vesszőből font, korbácsszerűen kialakított valamivel a fiúk felkeresték a nagymamákat, nagynéniket, rokon – ismerős néniket, és apró, ütögető mozdulatokkal mondták a versikét:

Frisch und Rund, bleib g’sund
Bis das Joar wieda kummt.

Ezzel jó egészséget kívántak, s az egészben az volt a legszebb, hogy a fiúcskák némi aprópénzzel gyarapodva folytathatták útjukat.

Újévkor újesztendőt köszöntöttünk:

GLÜCKSELIG1S NEUS JOAR.

Nyáron, amikor csak lehetett, mezítláb jártunk, s a fiúcskák klott gatyában jártak, ez volt a KLOTTHAUS’N.

A vándorló dinnyeárusok nyáron így kínálták portékájukat: dinnyét, MILAUNA.

Ősszel a kukoricát a háznál az esti órákban fosztották a levelétől. Ekkor sok ismerős néni jött segíteni fosztani, hiszen a kukorica levelét  a szalmazsákba tömték, azon jól lehetett aludni. Fosztás közben beszélgettek, s gyakran énekeltek. Felcsendült sok régi sváb népdal.

Azóta 50 év telt el, mégis számos dalra emlékezem még, amit akkor hallottam.

De múltak az évek! A gyermekkorból is lassan kinő az ember. Jött a háború, és vele sok ember számára a borzalom! És jött a magyarországi németség erőszakos kitelepítése. Sok embernek egy élet munkáját kellett itt hagyni, és batyuval marhavagonba szállni, földönfutóként kellett elhagyni a régi hazát.

A magyarországi németség bár őrizte szokásait, hagyományait,de ugyanakkor túlnyomó többségük hűséggel viseltetett a magyar Haza iránt. Csendes, kitartó szorgalmukkal az országot is gyarapították, s ha egy-egy sváb faluban elolvassuk a hősi emlékművön a neveket, láthatjuk, hányan ontották vérüket a magyar Hazáért!

Az elűzöttek azóta az új Hazában egzisztenciát teremtettek maguknak, de akik még élnek, HAZA látogatnak. Még megtakarított pénzükből is hoznak, pl.: a soroksári templom orgonájára, tatarozására, a soroksári Művelődési Házra jelentős pénzösszegeket áldoztak.

Nekik még mindig az az otthoni harangszó, ami a soroksári toronyban kondul meg.

A meghitt itthoni beszélgetések során felidézzük az eltelt évek nehézségeit, az egykori ifjú éveket, s emlegetjük a réges-régen eltelt gyermekkort.

Szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra!

OH HOLDE KINDERZEIT
NUR EINMAL KEHR ZURÜCK



Bieber Ferenc


2015. december 30., szerda

SOROKSÁRI TEXTILGYÁR

SOROKSÁRI TEXTILGYÁR - Egy kis nosztalgia.......
A közel 30 év alatt, nem volt a szövödében olyan gép, amely nem indult volna el a kezem alatt.... (szövőként vagy később gyártásközi ellenőrként)
Még mindig megdobogtatja a szívemet! - Amikor 1973 január 19-én beléptem, még megvoltak a nagyon csattogó nyüstös gépek. Aztán jöttek a picanolok, melyen volt szerencsém dolgozni. Csodálatosan szép színes damaszt anyagokat szőttünk. Aztán később elvitték őket, amit nagyon sajnáltunk.Közben telepítették ezeket a pneumatikus (fúvókás) gépeket,
melyek a SORTEX végnapjának utolsó percéig is működtek.
Az utolsó gépet 2000.12.12-én délelőtt 10 óra 19 perckor állították le.....
A varroda még 2001 május végéig működött, aztán végleg bezárt a gyár.
Búcsú a szövödétől (2000.12.12.)
Tíz óra tizenkilenc perckor, megálltak az utolsó gépek....
A hatalmas üzemcsarnokban, végleg megállt az élet.
A néma csendben egyszerre, hangosan dobbantak a szívek.
Most csak áll, lehajtott fejjel a dolgozó......
Amit érez, szavakkal ki nem mondható!
Sok embernek ez volt az élete, a második otthona.
A könnyeit hullatva kérdi, a sors miért ily mostoha?
Egykor zsibongott, forrt itt az élet.
Tervek, barátságok, szerelmek szövődtek.....
A vézna fiúcskából, erős férfi lett.
A fiatal lány is asszonnyá érett.
Olyan volt mindenki, mint egy nagy család.
Tudtuk egymás örömét, bánatát.
Most mindenki útja, más irányt mutat.
A szép emlék a szívünkben örökre megmarad!
( Zsuzsi 2000.12.13.)

2015. október 17., szombat

A brémai muzsikusok svábul

A brémai muzsikusok svábul

Etyszer var ety emper. Mek neki asz èzlje. Old folt màr asz oarmi szamàr. Hot niht mèr erö khopt dolkoszni. Und trum hot az emper neki kàjne ennifalo kèm. Fokok mekhalni, hot asz èzl tàjnkt,und lieba akart lenni Musikus Brèmàba. Na, iszt elindult. Hot kszèn a stoszn à kutya. Na, voz iz mit tier? Hot asz èzl kfrogt. Vil màjn gaszda mir jol fejpe fàgni, hoty döklök mek. À mol hob i kslofn mikor tyött a petyàr und fitte a kaszda gèldjèt. Na khum mit metyünk Brèmàba muszik mohn..A hund mente fele. À mol hom szi kszèn à khoc. Stoark nyafajkott asz. Varum? Hot asz èzl kfrogt. Hob khà fogam penne a szàmpa. A mauz mekette a sajt. Und a vàjb mek vil mi a födörpe nyomni, vo fiel fisz fan penne. Tyere mi kèn musikalni nah Brèmen. Und isz kaunga. A khoc. Felük.
Válj nem akarta fulladni. Tán hom ti tràj ety kàukas kszèn. Hát voz hoszt tu? Kèrdesz asz èzl.Khummt ta fendèg. Hom oli hunga. Engem volln szi a faszèkba pedukni, khohn, und mekenni.Khum mit uns, metyünk musik mohn a kroszi fàrospa. Und mentek zuszam. Iszt noht kvoan. Hom ti a hàsziko kszèn. Peene ègett a liht. Trin ültek fil csafargo, und a petyàr. Er vàr a fönök. Az èzl puklijàra màszta a hund, trauf mek a khoc, a khocra mek a kàukas. Szo hom szi ràjnksàut asz aplak. A csafargòk, und ta petyàr làttak a fier. Szin f srokn. Tu libe kàut! Kiapàltak, Und petojtak. A gatyàpa. Kiszalatt oli a svoarci voldba.

A fier szin ràjnkaunga a hasziko. A tis folt foll mit ennifalo. Olles hom szi mekett. Asztàn f làng lettek. T èzl fekütte a tràtya dompra, A kàukas a pàmra repülte. T hund a türhosz, a khoc mek asz àufnra, To isz t osn noh melek.A voldba a csafargok összetyöttek. Ter föcsafargo, a petyar hot kszokt: àni musz kukucskalni, Ver iszt penne a hàsziko. Ety mente. Penne màr tunkl folt. Pemente. A khoc hot szàjn ksziht mekkarmolt. Szalatt ràuz, ova t hund a vàdlipa harapta. Drauszn mek asz èzl pelerukta. Asz oarsàpa. T kàukas mek kiapàlta Kukurikuuuuu! Iszt klaufn. Hot kszokt a töppi csafargo: Jesszusz Maria! Ott lak ety hexe. Fujta a kszihtompa,und hot mi kroct . A türnèl mek ety mau a picskàfal szurkàl a vàdlit.Tràuzn mek sekkpe ruk ety, mit zvà làbattal. Asz sziha ety svoarci bebec. Und àjni sràjt, hoty musz aungszt hom. T csafargok, und t föpetyar szin soha fisszamentek. A fier se hasza. Hom sàjn klèpt a hàsziko.


Weimper Ferenc

2015. október 10., szombat

Morbus Hungaricus vagyis a TBC pusztítása, egy soroksári sváb családon keresztül bemutatva

Morbus Hungaricus vagyis a TBC pusztítása, egy soroksári sváb családon keresztül bemutatva:
Nemrég valaki feltette a Guten Morgen Soroksár facebook csoportba az 1900-as évek elejéről Puchele András bíró fotóját aki az egyik őse volt. (lásd a képen)
Az én családfámban is szerepel egy Puchele Magdolna akinek apja Puchele Pál az én ősapám az 1800-as évek elejéről, és akár a képen szereplő bíróval rokonok is lehetettnek. Az ős keresés, és az anyakönyvi kutatások során azonban a Puchele família egy szörnyű fájdalmára bukkantam.

A XIX-XX. század fordulóján a családokba jellemző volt az átlagosan 6-8 gyermek amely csak a század 30-40-es éveiben csökkent 3-4 utódra. A magas gyerekszám azonban nagyon sok csecsemő, és gyermek halállal is járt. Csecsemők esetén a halálokok között leggyakoribb a veleszületett gyengeség, vagy a gyomorhurut jelezve a nélkülözést, és a nem megfelelő táplálást.
A népesség növekedése így is robbanásszerű volt,s már egyre többen nem a földművelésből éltek meg. Sok volt persze a soroksári napszámos – azok a földnélküliek, akik mezőgazdasági munkát végeztek – de egyre több a fegyvergyári munkás, asztalos, ács, kőműves segéd jelezve az iparosodást, és a főváros robbanásszerű fejlődésének igényeihez való igazodást.
Sajnos azonban a nyomor jeleit a anyakönyvek több adatából is látni lehet! Ezt mutatja, hogy a ma is meglévő kis sváb parasztházban - az íratok szerint - három testvér együtt élt a házastársával, és gyermekeivel. Ugyan ezt jelzi, amikor egy családon belül az anyakönyveket egymás mellé tesszük, és döbbenten látjuk, hogy a Morbus Hungaricusnak becézett tüdőgümőkor (TBC) mekkora pusztítást vitt véghez, és mennyi fájdalmat okozott.
1899. február 02-án Puchele Pál 44 éves földműves feleségével Srticker Annával megéli a 17 éves lányuk Puchele Anna halálát a TBC miatt.
1902. április 02-án már a 23 éves ifjabb Puchele Pált temetik ugyancsak TBC miatt.
Pár hónappal később június 28-án a 49 éves édesanyát Puchele Pálné született Sticker Annát gyászolják ugyancsak a TBC miatt.
1905. október 25-én a családban végre jó esemény történik Puchele Magdolna férjhez megy Spiesz Istvánhoz. Sajnos azonban a házasság nem tart sokáig, mert a 25 éves Magdolnát 1914.április 12-én elviszi a TBC.
1909. április 08-án a következő tragédia, hogy a család Puchele János 18 éves asztalos segédet temeti TBC miatt.
Puchele Pál családfő (községi mezőőr) 1911. június 21-én 65 évesen májrákban elhalálozik. Fia Puchele Mihály kőműves segéd 1912. november 20-án nősül meg Marschall Terézzel. Ez a házasság is hamar véget ért, mert Mihály 1916.május 03-án a tüdővészben meghal.
1913.január.15-én a következő gyermek a 28 éves Puchele Rozina napszámos megy férjhez Mészáros József gyári munkáshoz. A szomorú sorozat azonban folytatódik. Mészárosék 1921 november 5-én temetik a 4 éves ifj Mészáros Józsefet a TBC miatt, majd
1924 március 17-én a hét hónapos Mészáros Rozina "tüdőlob" miatt meghal.
Az édesanya Puchele Rozina nem sokkal később május 07-én hal meg a TBC miatt mindössze 43 évesen.

A betegség terjedése alattomos volt. Forralatlan nyers tejjel a tehenekről emberre, és ember-ember közőtt csepfertőzéssel terjedt. A testen kívülre kerülve a korokozó érzékeny, már a napfénytől elpusztul, hamar kiszárad. 
Nedves, dohos, sötét zsúfolt lakhatási viszonyok viszont kedveztek neki.
A járványszerűen terjedő betegség a család életerős tagjait sorozatosan törte derékba.
Szeitz Ferenc


Ferenc Szeitz fényképe.

2015. október 4., vasárnap

Intelmek


Intelmek



Édes fiam, ez az a ház, ahol születtél. Szüleid, nagyszüleid, dédszüleid háza, őseid otthona, akiknek nevét már nem tudom felidézni, de ott sorakoznak mindnyájan a plébánia anyakönyveiben, melyekből nem lehet őket kitelepíteni. A megsárgult oldalak kétségbe vonhatatlanul őrzik gyönyörű kézírással keresztelőjüket, házasságkötésüket és türelmes várakozásukat az eljövendő Feltámadásra. A Mindenható azokat is szerette, akik németül imádkoztak hozzá a barokk boltívek alatt.
Múltunkat a ház jelenlegi tulajdonosára hagytuk, de a falak még most is visszhangozzák a hangos gyermekzsivajt, a nevetést és bánatot. Az istállóban újra állatot tartanak, de a disznó-, a csirkehús és a tej már egy idegen család asztalára kerül. Nekünk csak az ötven kilós batyu, a marhavagon és a lerombolt birodalom menekülttáborai maradtak. Nekünk bele kellett törődnünk a megbélyegzésbe, a megaláztatásokba és minden földi javunk elvesztésébe.
Ki felel ezért a tragédiáért? Németek vagy magyarok? Netán a nagyhatalmak? Nem. Az emberi gonoszság tehet minderről, mely mindig megtalálja gátlástalan kiszolgálóit. A gonosz léleknek nincs nemzetisége. Egy hazafi minden értéket elismer és véd a világban, míg az önző ember lerombolja saját hazáját is. Rajtad múlik, édes fiam, melyik törvény szerint élsz.

Minden időben megadatik számunkra a lehetőség, hogy megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek. Hogy megbocsássuk a bűnöket, melyek terhétől kétezer évvel ezelőtt a Názáreti szabadított meg bennünket.

Minden ember a saját útját járja, de az útvonalat, a kereszteződéseket és az egyes állomásokat Isten határozza meg. Aki útközben elkerüli a szenvedést, az nem tisztul meg és nem lesz hasonlatos a megváltóhoz. Minden az Úr tervei szerint történik, mostani látogatásunk is beleillik a Teremtő elképzeléseibe. Fiam, alaposan nézd meg a szülői házat, ne felejtsd el, honnan jöttél és gondolj arra, hogy jó tettekre vagy hivatott.
                                                                   

                                                                                                                       Valentin István




2015. szeptember 30., szerda

Zentai Anna

Híres soroksári emberek!


1744-ben fordult elő először Zwick János Gáspár neve az anyakönyvben.Több fiú gyermek született a családban és ennek köszönhetően az utódok még majdnem 200 éven keresztül folytatták a családi vállalkozást a kádár mesterséget Soroksáron. Az idősebb Soroksáriak még emlékeznek a Fő utca északi végén létezett Zwick házra. 1924-ben Zwick István házában, Mária asszony egy kislánynak adott életet, akit Annának neveztek el. Felcseperedvén kiderült, hogy Annarendkívül szép ének hanggal rendelkezik. Sok-sok éves képzést követően Zwick Anna később Zentai Anna néven 30 éven keresztül a Fővárosi Operett színház ünnepelt primadonnája volt. Tehetségét a Jászai Mari díjjal és Érdemes Művészi címmel ismerték el. A művésznő idén töltötte be a 91. életévét.Kívánunk nagyon jó egészséget és Isten áldásával még sok-sok szép évet. Soroksár örökké büszke lesz rá !!


                                                                                                                                         Fuchs Gyula