Soroksári vasútállomás

Ha ez az épület mesélni tudna! Látta a felséges gőzmozdonyokat, amint kipörgő kerekekkel, hatalmas füstöt és gőzt kibocsájtva feszült neki a mögötte lévő óriási súlynak és lendítette mozgásba. Lassan és méltóságteljesen. De sokszor csodáltam meg én is. A nagyanyám Soltvadkertre járt heti rendszerességgel, az üzletébe áruért. A háború előtt, tejfölt, túrót küldtek fel Kelebiáról, kosarakban, 25 literes kannákban. Érdekes, hűtés még nem létezett az úton. Soltvadkertről, később gyümölcs, zöldség, baromfi, tojás jött a vasúton. Minden nagy kerek kosarakba levarrva zsákvászonnal. Mi keddenként du. 17. órakor vártuk itt az állomáson az érkező vonatot. Kimentünk a sínek közé egy nagy négykerekű kézi kocsival, és az un. pakli kocsiból átrámoltuk az érkező árut. Aztán látta a háború után,a Soriról vidékre utazó, ruhaneműért cserébe élelmet hozó embereket. Tanúja volt, amint Soroksáriak ezreit telepítették ki ártatlanul Németországba. Tanúja volt a felvidékről és a Matyó földről vasúton, Soroksárra telepített magyarságnak. Tanúja volt, amint 1956-ban az állomáson veszteglő bort szállító tankerekbe lőttek és ömlött belőlük a bor, amit a helyi lakosság nagy buzgalommal hordott haza. Állítólag pimpós és savanyú volt. Csupán egy kis adalék, amiről ez az öreg állomásépület mesélhetne, ha tudna.!!!!

Fuchs Gyula