2015. március 27., péntek

Soroksári húsvéti szokások

 Virágvasárnap, volt a barkaszentelés, a szentelt barkát, otthon, elhelyezték, a tiszta szobában , a komódon álló kis házi oltárra, amely egy keresztből, két oldalán egy-egy gyertyából, fölötte, egy Mária képből állt, általában. Vagy a szenteltvíztartó mögé helyezték. Nagycsütörtökön, un. zöldcsütörtök, az ebéd a legtöbb háztartásban, spenót volt tükörtojással. Az asszonyok elküldték, férjeiket a templomba, hogy megtegyék Húsvéti gyónásukat. Így hosszú sorok kígyóztak a gyóntató székek előtt. A harangok Rómába mentek, ezt mondták egymásnak, mivel a feltámadási körmenet után szólaltak meg ismét. Addig kereplő helyettesítette a harangszót.-------A nagypénteki keresztáhítathoz, csupa feketébe öltöztek, szigorú böjttel, csenddel, imával emlékeztek meg Jézus szenvedéséről a keresztfán. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Ezen a napon, sajtot, túrót, ruszlit, tojásos ételeket, tésztaféléket fogyasztottak. Az idősebbek csak kétszer étkeztek. Nagyszombaton, a késő délutáni ünnepi mise alatt tértek vissza a harangok, hirdetve Jézus urunk feltámadását. A lakosság, körmenetben járta körül, a hősi emlékművet, a plébános a Baldachin alatt, az oltáriszentséggel, áldást osztott a tér négy sarkán, a négy égtáj felé. A körmenetet Soroksáron, zenekar kísérte, majd a hívek visszatértek a templomba. Vége lett a böjtidőnek, odahaza már várta az embereket, a főtt sonka, főtt krumpli, amihez zellersalátát kínált a háziasszony. Húsvét vasárnap, zsúfolásig megtelt a templom, az ünnepi nagymisére. Vasárnapokon négy szentmise volt, délelőtt, a 1/2 8-as és a 9 órai német nyelven. Délben ünnepi ebéd volt, vagy hochzeit suppe, paprikás tyúkleves, tejszínnel, kaláccsal, vagy simán, húsleves, utána baromfi sütve, rántva, burgonya körettel, savanyúságok, kompót. Sütemények, rumos torta, sokféle apró sütemény. A hétfő a locsolkodó fiuké volt, nagy izgalommal készülődtek, az ismerős lányokhoz. Nagy sértődés lett volna abból, ha kifelejtették volna valamelyik rokont, keresztszülőt, bérmaszülőt. Ilyesmi elő nem fordulhatott. ------ Az ország katolikus közösségeiben, gondolom, hasónképpen készülődtek a nagyhéten, és várták, majd ünnepelték Jézus Krisztus feltámadását.


Fuchs Gyula

Plusz egy kis adalék még Gyula tollából (úgy gondolom, érdemes elmenteni, hiszen ezek szerint ez is "helyi szokás"):

Néhány személyes gondolat a témához. Mivel mi a sonkához mindig készítettünk főtt krumplit, legalább 40 éves koromig úgy hittem, hogy mindenütt ez a szokás, ez így természetes. Ezen elbuktam egy fogadást is. Egy Csepeli magyar barátommal vitatkoztam össze, a Nagybani piacon, Ő még sosem hallott arról, hogy a sonka mellé krumplit is esznek. Gondoltam, hogy egyedi az esete, ezért odaléptünk az Alsónémedi árusokhoz, ---- én az igazam tudatában---- nagy arccal, ugye ti is fogyasztotok a Húsvéti sonka mellé krumplit??? Néztek rám meredt szemekkel, Ők még ilyenről nem is hallottak. Ezután én lestem elképedten, és döbbent belém a felismerés, lehet, hogy csak Soroksáron, Harasztin, Taksonyban dívik ez az étkezési szokás?? Lehet ez csak régiós sváb étkezési kultúra?? Hát bizony lehet. Azóta érdeklődtem más településeken is, azokon sem dívik a sonka mellé a burgonya főzés . Lehet, hogy mi Soroksáriak, spórolósabbak vagyunk? Ha krumplit is eszünk , előbb lesz tele a pocak, kevesebb sonka kellet a jóllakáshoz? Ha így van, nagyon ügyes. Bár én krumpli párti vagyok , minden formájában, és a sonka mellé, szerintem nagyon pásszol. Ha elfogyott a főtt burgonya, akkor másnap és ameddig kitartott a sonka, már csak kenyeret ettünk mellé, retekkel, újhagymával, paprikával,paradicsommal, ki mit szeretett, esetleg még tojást főztünk mellé újólag.------Hát ennyi!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése