Búcsú a szövödétől
(2000.12.12.)

Tíz óra tizenkilenc perckor
megálltak az utolsó gépek.
A hatalmas üzemcsarnokban
végleg megállt az élet....
A néma csendben egyszerre
hangosan dobbantak a szívek.

Most csak áll,
lehajtott fejjel a dolgozó,
amit érez,
szavakkal ki nem mondható!

Sok embernek, ez volt az élete,
a második otthona!
A könnyeit hullatva kérdi,
a sors miért ily mostoha?

Egykor zsibongott, forrt itt az élet.
Tervek, barátságok, szerelmek szövődtek.
A vézna fiúcskából, erős férfi lett.
A fiatal lány is asszonnyá érett.

Olyan volt mindenki, mint egy nagy család.
Tudtuk egymás örömét, bánatát....
Most mindenki útja, más irányt mutat,
de az emlékek a szívekben, örökre megmarad!

(2000.12.13.)