2015. január 31., szombat

SOROKSÁRI SZÓDÁSOK

SOROKSÁRI SZÓDÁSOK


Jedlik Ányos építette az első olyan berendezést, mellyel szénsavas vizet lehetett előállítani, később tervei alapján épült meg az első szikvízüzem, de még nem ismerték fel igazán a találmányban rejlő lehetőségeket. Később Wagner Dániel megalapította az első gyógyszergyárat, a Soroksári úton, 1867-ben. Ebben a hatalmas komplexumban már működött egy szóda- és szifonfej előállító üzem is. Az első, szikvízgyártással foglalkozó rendelet is ebből a korszakból való, 1869-ből. Már ekkor előírják például azt, hogy a vizet a hatóságnak be kell vizsgálnia, a szifonfejeket, illetve minden olyan gyártási eszközt, ami érintkezik a szódával, ónbevonattal kell ellátni – eredeti anyaguk ugyanis többnyire réz volt, illetve a szifonfejek ólomból készültek, ami az egészségre ártalmas. Talán sokan nem tudják, hogy a szikvíz, népies nevén szódavíz, vagy szóda: hungarikum, tehát jellegzetes magyar termék. Soroksáron különösen népszerű volt.
A családi szikvízüzemet az 1950-es években alapították. Az 1970-es évekig a Fővárosi Ásvány és Jégipari Vállalat telephelyeként működött. Először az Erzsébet utcában, később a Grassalkovich utca 244. alá költöztek. Ezt a szüleim üzemeltették az 1980-as évekig.
Ebben az időszakban a Féth-Pál, a Róth, a Domonkos és a Teller szikvízüzemek működtek Soroksáron. A legnagyobb területet a mi családi üzemünk látta el. A szüleim halála után én vettem át a vállalkozást. Erzsébet-Soroksár határától a volt Sortex-ig a Duna vonalától Orbán-hegyig terjedő területen szállítottuk házhoz a palackozott vizet. A kezdeti időszakban lovas kocsival történt a kiszállítás, később természetesen már gépjárművel végeztük ezt a tevékenységet.
A szóda palackozására a hálózati vizet használtuk, de a magára valamit adó szódásmester nem a szimpla csapvizet használja fel, hanem szén-, illetve mechanikus szűrők segítségével „finomítja” az alapanyagot. Hozzá kell tenni, hogy a szikvízben a magas szén-dioxid-tartalom és a nyomás miatt eleve gátolt bizonyos baktériumok szaporodása. Az árusítás szódás üvegekben történt, illetve 25 literes alumínium ballonokban. Az igény mindig nagy volt. A szódavizet szeretettel fogyasztották. Remek frissítő ital magában is, de borok és szirupok hígítására is kiváló. Maga a fröccs is magyar „találmány”. A háziasszonyok szívesen használták sütéshez is, a palacsinta elkészítése elképzelhetetlen lett volna nélküle. Egy kiadós ebéd után megkönnyíti az emésztést. A 90-es évektől a környéken megjelenő nagy áruházak olcsó ásványvízzel csalogatták az embereket, ez több szikvízkészítő üzem bezárásához vezetett. Hiába volt a kényelmes, igény szerinti házhozszállítás, ezekkel az árakkal már nem tudtunk versenyezni, és a családi üzemet be kellett zárni.
Mindezek ellenére él a mondás még Soroksáron: „A fröccs csak szódavízzel az igazi.”

Domonkos Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése